Mi ez az oldal? Miért van rá szükséged? Mit tartalmaz? Rendelés Vissza a főoldalra

Állítsátok össze a vendéglistát!

LoadingKönyvjelzőbe!

Az esküvőtervezés közben az első számú kérdés, hogy pontosan hányan és kik várhatóak az esküvőre, illetve az azt követő vacsorára. Csak a kérdések tisztázása után készíthetitek el a költségvetést, és ezután választhattok helyszínt is, hiszen a létszám meghatároz minden mást is.

A vendégek névsorának összeállításánál minden lényeges szempontot figyelembe kell vennetek.

Két megközelítés lehetséges a lista összeállítására

  1. Határozzátok meg az esküvő vendéglétszámát, amit maximum szeretnétek, majd szűkítsétek/bővítsétek a vendégek számát addig, amíg a kívánt létszámot el nem éritek. Ha már megvan a helyszín, akkor annak befogadóképessége szab határt.
  2. Vegyétek sorra az összes meghívandó személyt, amely így kiadja a meghívottak listáját és egyben meghatározza az esküvőn részt vevők létszámát is.

Mielőtt nekiláttok a feladatnak, ne felejtsétek, hogy a vendégeitek milyen fontos szereplői az esküvőtöknek: nemcsak a hangulatot határozza meg a násznép lelkesedése és kedve, de a létszámtól és annak összetételétől függ a végszámla is.

Állítsatok fel csoportokat!

A cél természetesen az, hogy senki ne maradjon ki, akinek számítotok a jelenlétére. Állítsatok fel csoportokat, és szisztematikusan gondoljátok végig a lehetséges meghívottak listáját!

Első körben készüljetek fel arra, hogy minden családtagotok előáll majd egy-egy “meghívandók2 listájával. Ne lepődjetek meg azon sem, ha a listán szereplőket nem ismeritek! Kérjétek meg őket, hogy állítsanak fel fontossági sorrendet a listájukban!

Ha a közelmúltban részt vettetek egy esküvőn, jó ha tudjátok, hogy az akkor házasodó párt illik visszahívnotok. Akinek a közeljövőben esedékes az esküvője és hivatalosak vagytok rá, szintúgy ez az illem. Tehát egy esküvői meghívás elfogadásakor mindig mérlegelni kell ezt az eshetőséget is!

vendeglista-igentmondtam

Először is készítsetek egy táblázatot, és kezdjétek el gyűjteni a neveket! Haladjatok logikai sorrendben, először a családdal kezdjétek, külön a menyasszony családja és külön a vőlegényé. Ezután a barátokkal folytassátok, külön listázva a saját és a párod barátait, valamint a közös barátokat. Ha a szülők is szeretnének barátokat vendégül látni, vagy ragaszkodnak bizonyos távoli családtagokhoz, érdemes velük is időben egyeztetni.

Az első körös listára minden számba vehető ember nevét írjátok fel, és csak utána kezdjétek el szűkíteni azt. A listát +/- 5 fővel érdemes tervezni, mert biztosan akad, aki nem tud eljönni, vagy párral érkezik, esetleg utolsó pillanatban jut eszetekbe, hogy meghívjatok valakit. A listáról húzzátok le nyugodtan a barátok barátait, az exeket, a potyázókat, a “csak” munkatársakat, és a nemkívánatos rokonokat, hiszen ez a ti napotok, így jogotok van lelkiismeret-furdalás nélkül eldönteni azt, kit láttok szívesen vendégül.

Egy lehetséges csoportosítás a sok közül:

  • szülők
  • nagyszülők
  • tanúk
  • testvérek és partnereik
  • közeli rokonság
  • távolabbi rokonság
  • koszorúslányok
  • barátok
  • szomszédok
  • munkatársak

Párral vagy pár nélkül?

Ki mellé írjatok párt és ki mellé ne? A kérdés nem olyan egyszerű, mint ahogyan az hangzik, hiszen manapság a párok gyakran változnak, hamar lesz valakiből szingli vagy éppen találhat magának párt egy-két hónapon belül, akit szívesen elvinne magával az esküvőre.

Kinek engedjetek és kinek ne? Aki házas, természetesen hozhatja a párját, vagy a gyerekeit. Javaslatunk, hogy aki fix párral rendelkezik, akár évek óta, ő mindenképpen kapjon még egy meghívót, aki viszont havonta cserélgeti a párját, őt egyedül hívjátok. Az egyedül érkezőket pedig egy asztalnál helyezzétek el, így megismerkedhetnek egymással és nem érzik magukat kellemetlenül!

Készüljetek fel arra is, hogy a szervezés közben találkoztok olyan ismerősötökkel, akik az esküvőről faggatnak majd, így kénytelenek lesztek számukra is adni egy-egy meghívót, hogy ne érezzétek magatokat kényelmetlenül!

Kérjetek tanácsot!

Miután a lista nagyjából összeállt, mutassátok meg olyan családtagoknak, esetleg barátnak, aki megfelelő rálátással rendelkezik ismeretségi körötökre, és akinek az ítélőképességében is megbíztok. Ne feledjétek, hogy ünnepeltek majd, ezért tegyétek ezt olyan emberekkel, akik valóban fontosak a számotokra.

S végül ne feledjétek, hogy a meghívottakból valószínűleg nem jön el mindenki. Általában ez a vendégek kb. 3-5%-a. Lehet oka betegség, konfliktus vagy nyaralás is. Természetesen létezik a másik véglet is, amikor a pár képtelen nemet mondani a sok jelentkezőnek, ezért megnő 5-10%-kal az eredetileg tervezett vendégek létszáma.

Elkészítettünk egy dokumentumot, amelynek segítségével elkészíthetitek saját magatok is vendégeitek összeállítását.

Kattintsatok ide a vendéglista letöltéséhez!

 

Szeretnél még több hasznos cikket, ötletet, tanácsot kapni, hogy tökéletes lehessen az esküvőd?

Rendeld meg tudásanyagunkat!

Megrendelés

Esküvői tudásanyagunk most 9 990 Ft-ért lehet a tiéd. Ezért az összegért egy éven keresztül minden cikkünk, beszámolónk, funkciónk elérhető lesz számodra, hogy egy helyen juthass hozzá minden olyan információhoz, amelyre az esküvőszervezés során szükséged van. Ne feledd, hogy ez az ár töredéke annak az összegnek, amit a rossz szervezés okozta problémák emészthetnek fel.

Egy éves előfizetési díj: 9.990 Ft
Megveszem »